Bátran írjátok le ...

Bátran írjatok bele Ti is, ez egy olyan blog, amelyet közösen szerkesztünk.
(NEM KELL REGISZTRÁLNI sem!)Minden gondolat tőletek egy lélekölelés az olvasóknak...

2013. december 21., szombat

Karácsony egyedül...?


Arra gondoltam, legyen itt egy hely, ahol tudnak beszélgetni azok, 
akik egyedül töltik valamilyen okból a karácsonyt.
Itt nem kell regisztrálni, ha szeretnél, teljesen titokban tarthatod kilétedet...

Talán egymásra találnak olyan lelkek, akik bár otthon egyedül vannak, mégis itt ebben a kis békességtérben szeretetet kaphatnak-adhatnak egymásnak.

Nyitott szívvel-szeretettel várunk ide, ha egyedül töltöd a karácsonyt!

2013. november 5., kedd

Haláli félelmeink...


Rettegünk a szótól magától: halál...
A régi falusiak életében az élet velejárója, természetes esemény volt.
Születünk, meghalunk.
Miért lett ilyen nehéz szembesülni egy ilyen eseménnyel?
Miért tudjuk olyan nehezen elfogadni?
Hogyan tudunk segíteni önmagunknak és szeretteinknek 
a gyász feldolgozásában?
Mit gondoltok?
Hogyan éreztek, amikor tudjátok, 
hogy hamarosan bekövetkezik egy ilyen esemény a környezetekben?
Hogy tudtok segíteni a családtagoknak? 
Vannak erre jó módszerek?

2013. október 21., hétfő

Őrülten keresem...


Kaptam egy levelet egy fiútól:

"Segítsetek!
Őrülten keresek valakit vagy valamit(?) az életembe.
Vagy talán jobb a megfogalmazás úgy, hogy nagyon vágyok egy stabil kapcsolatra egy nyugodt családi háttérre.
Korombeliek (29 vagyok), azt mondják, élvezzem az életet, de én az élvezetet másképp képzelem már el.
Őrülten vágyok a szerelemre, az életre, ami nem ehhez a felpörgött világhoz köt, hanem a nyugalomhoz.
Szeretnék hazamenni valahova, valakihez.
Együtt lenni, szeretni és szeretve lenni.
És igen, gyereket is szeretnék...
Elgondolkodom, hogy normális ez? 
Kihez forduljak, hol keressek, merre induljak?"

Várjuk segítő gondolataitokat szeretettel!


2013. augusztus 30., péntek

Ovis lesz a gyermekem


Eltelt az első 3 év, kisgyermekünk néhány napon belül elmegy óvodába.
Megszakad a szülő szíve gyakran, hogy kicsinye nem lesz vele...
A nap nagy részében együtt voltunk, és most ez megváltozik...

Az oviban fogják szeretni, vigyáznak majd rá?

Annyi meg annyi kérdés merül fel az emberben...
Hogyan lehet átvészelni az átállás időszakát?
Várjuk ötleteiteket szeretetel!



2013. július 17., szerda

Most ért...vagy nem ért...?


Mondom...teszem...nem értem! Most nem ért? Vagy ért?

Belső világunkban lehetünk kifelé és befelé forduló személyiségek.
Kifelé fordulóként vágyjuk az állandó ingereket, kalandokat, 
hajszoljuk a történéseket. 
Befelé fordulóként békésebben nyugalmasabban látjuk a világot, kiszámíthatóbban éljük életünket.

Két ilyen ellentétes személyiségű ember találkozásakor, 
sokszor ellentétek alakulnak ki.
Nem értjük a másikat, képtelenek vagyunk azonosulni a viselkedésével, gondolkodásmódjával, hiszen ő annyira más.
Nem várhatjuk el, hogy úgy viselkedjen, mint mi.
Jó ha meg tudjuk érezni, hogy ő az ellenpólusunk, 
mert könnyebben tudjuk elfogadni.
Akarjuk rákényszeríteni magunkat vagy egyszerűen csak a mi rezgésünk mellé engedjük be az ő rezgéseit  is?


2013. július 8., hétfő

Milyennek szeretne látni egy férfi egy nőt?



Kapcsolatok remegnek meg, bomlanak fel azért, 
mert sok férfi mást vár el a párjától, mint amit az ad neki...
Milyennek szeretne látni egy férfi egy nőt?
Változzunk a kedvükért?
Léteznek kompromisszumok?
Valóban a hosszú párkapcsolat titka az, ha olyanná válunk, mint a párunk álmaiban?

Mit gondoltok erről?
Köszönet mindenkinek, aki megosztja velünk gondolatait!

2013. június 3., hétfő

Elfogadás - ítélkezés


"A mosolyod megváltoztathatja a világot...
Ne hagyd hogy a világ változtassa meg a mosolyod!"

Szeretem nézni az embereket az utcán.
Régebben ítéleteket is hoztam róluk első benyomásaim alapján, most már arra törekszem, hogy ez ne így legyen.
Honnan tudhatnám, ki mögött mi rejtőzik?
Miért szomorú vagy miért olyan vidám?
Miért öltözik úgy mint egy szürke kismadár,
vagy miért olyan harsányan, meghökkentően?
Most, amikor másra nézek, elfogadásal nézem őt.
Nem sajnálom, mert szomorúnak látom,
nem szólom le magamban mert túl vidám.
Elfogadom őt olyannak, amilyen.
Mindenki a saját sorsát , a saján vívódásait, boldogságát éli.
A kisgyermekek nem ítélkeznek, a felnőttektől tanulják el.
Pedig nekünk kellene eltanulnunk tőlük a nyitott szemléletet, a tiszta szívet, mellyel mások felé fordulnak.
Mindenkinek a saját élete a legnehezebb vagy a legszebb.
Nincs jogunk dönteni róluk...
De mosolyoghatunk többet, akár idegenekre is. :)
Léteznek olyan pillanatok, melyek
lehetőséget adnak egy kis mosolyra bárki felé.
Egy szomorú embert is felvidíthatunk vele, ha csak rövid időre is.
Nem kerül semmibe és mennyivel többet ér, mint egy ítélet, amelyről nem is tudjuk igaz e...



2013. május 22., szerda

Normális párkapcsolat?



Levelet kaptam egy férfitől, röviden megpróbálom összefoglalni a lényeget:

"Első házasságom válással végződött. Átgondoltam többször mi vezetett idáig, milyen okok vezettek a visszafordíthatatlan felé minket.
A válás 5 éve már csak a múlt. 
Keresem a másik felem, de furcsa az élet, amit magam körül látok.

Mintha túlságosan megszoktuk volna már 
"mi elváltak és néhány évet egyedül élők" az egyedüllétet.
Kapcsolataimban mindketten őrizzük a saját privát zónánkat, meg sem fordul a fejünkben az összeköltözés, egyszerűen csak annyit vagyunk együtt, amennyit úgy érezzük együtt lennünk kell. 
A kell itt nem kényszer, hanem belső igény.
Jó együtt lenni, és jó utána egyedül a saját privát zónámba hazaérni.
Megfordul a fejemben, hogy normális e ez így?
Látok magam körül hasonlóan működő párosokat, 
de mindig felvetősik bennem a kérdés:
Ez így normális? "

Mit gondoltok?



2013. április 16., kedd

Meggyőzni vagy legyőzni?


Tudok valamit...vagy azt hiszem, hogy tudom?
Neked más a véleményed.
Győzködjük egymást, mindenki a maga igazát próbálja bizonygatni.
Van értelme?
Ha legyőzök valakit az érveimmel, akkor ő félelemből fejet hajt előttem.
Valóban erre van szükségünk? Jót tesz az egónknak?

Mostanában tanulom én is a türelmet, mellyel 
képes vagyok végighallgatni a másikat.
A nyugalmat, mely segít, hogy elhiggyem, annyira van szüksége belőlem a másiknak, amennyit békésen beenged.
Tanulom a békességet, mely engedi elfogadni, 
befogadni a másféle látásmódot is.
Mert nem csak az én látásom létezik, nem csak az én fejem gondolkodik...
Hanem ott van a másik ember. 
Más dolgokat élt meg, más tapasztalatokra alapozza a véleményét.
Miért ne lehetne neki is igaza? 
Lehet, hogy meggyőzőm, de már nem mindenáron.
És lehet, hogy meggyőz, mert nyitott vagyok rá.

Nektek milyen tapasztalataitok vannak?




2013. március 18., hétfő

Megőrizni az erőt


Lehetőséget kaptunk, hogy megtapasztajuk az erőt, 
mellyel emberek képesek megfogni bajbajutott társaik kezét.
Lehet mutogatni, okokat és okozókat keresni, tologatni a felelősséget jobbra balra, de ez nem előre vezet.
Mindig hittem az alapvető jószándékban, hogy nem olyan bitangok az emberek, mint amilyennek más erők szeretnék, hogy lássuk egymást.
Egy nagy hóesés, egy szélvihar képes a tiszta lelket előhívni sokunkból.
Vegyük észre a kis hóviharokat is a napjainkban, hogy megtartsuk az erőt, mely ilyen öszefogásra volt képes. ( A sárdobálós felelőskeresést a szeretetről való gondolatelterelést pedig rajtunk múlik, megengedjük e magunknak.)

2013. február 22., péntek

Félelemkeltés ellen...


Egyre jobban érzem, hogy
ha engedem, túl sok negatív információ jut el hozzám. 
Ha tudatosan nem tennék ellene, akkor állandó félelemben élhetném az életem.
Hallom, hogy a már a határon az influenza járvány.
És? Nem vagyok hajlandó rettegni tőle, inkább nevetek rajta egy jót, elképzelem, hogy a járvány, nagy piros pöttyös kalapban áll a határon, és gondolkodik, mikor lépje át. :)
Mit ehetek és mit nem? 
A zöld levelűek ártanak, mert szennyezettek? 
De tele vannak hasznos vitaminokkal, ásványokkal!
Most félve kéne egyem?
Ugyan már! 
Hiszem, hogy a szervezetem súg. 
Lehet, hogy szüksége van egy kis szennyezett összetevőre.
Rajtunk múlik, hogy a tv-ben mit nézünk...vagy mit látunk?

Nem vagyok hajlandó a félelemkeltő energiákat beengedni!
Érzem, hogy nem egy ijedt életre van szükségem, hanem tiszta szívű, pozitív energiákkal telire!
Hallgatnunk kell magunkra. 
Nevezzük belső hangnak, léleknek, bárminek is, de 
a külső hatások nem tehetik tönkre belső életüket.
Mosolyogva, tiszta szívvel, a félelmeket elengedve, a jó dolgokra koncentrálva megváltozik az életünk...

És most megyek és eszek egy nagy tányér spenótot! :)

2013. január 25., péntek

Nincs rá időm!!!


Gyakran mondjuk, gyakran halljuk, hogy:
"Nincs Időm rá!"
Tényleg nincs?
A kedvencem a "Meghalni sincs időm!" 
Miközben nagyon bizonygatjuk, hogy megtennénk azt a valamit, 
találkoznánk valakivel, HA lenne rá időnk...
Gondoljuk át: Tényleg megtennénk, ha lenne rá időnk?
Nem lehet, hogy rosszul osztjuk be a napjainkat?
Mi van ha a lelkünk mélyén nem akarjuk annyira, ezért nincs rá időnk.
Persze ehhez szembe kell nézni önmagunkkal.
Mert ugye amit nagyon szeretnénk és megvalósítható is lenne, arra 
valahogy teremtünk időt.
És amit valóban szeretnénk, arra teremtsük meg az időt. Kicsit másképp osztjuk be a napjainkat, esetleg egy kis segítséget is kérünk valakitől, hogy felszabadulhassunk, és vessük bele magunkat abba, amit szeretnénk. Lelkiismeret furdalás nélkül. Mert a legnehezebben önmagunkra szánjuk rá az időnket. 
Egy jó kis lazítás a fürdőkádban...
Esti séta a párunkkal tévézés helyett...
Egy illatos tea egy jó könyvvel a kezünkben...
Találkozás egy régi baráttal...

Mire szakítunk időt?



2013. január 18., péntek

Maradni vagy tovább menni?


Látjuk érezzük, éljük, hogy nem jó már így.
Nem jó a testünkben, nem jó a lelkünkben...
De amiben most élünk, azt ismerjük, 
abban nem kell meglepetésekre számítanunk.
Ha mernénk másképp élni, másképp gondolkodni, 
lehet, hogy jó irányt venne életünk.
Persze van benne kockázat. Ki tudja melyik út az, amelyiken el kell indulnunk?
Melyik a jó irány?
Erre a választ csak akkor tudhatjuk meg, ha elindulunk.
Nem keresünk többet kifogásokat, elkezdünk megpróbálni lépni.
A próba iránymutató lehet!
Persze, ha inkább-bár utáljuk-de megragadunk a megszokások birodalmában, 
ne panaszkodjunk.
Hiszen mi döntünk. Ahogy élünk a  mi választásunk.

2013. január 7., hétfő

Meggyógyuljak...vagy mégse?


Segítséget kér egy lélekölelő társunk:
 
"Házasságunk már nem működött úgy, ahogy működnie kellett volna.
Éreztem, de az én részemről még javíthatónak láttam.
Ő már nem, válni akart...
Nagy beszélgetések, viták, s közben cukorbetegségem belobbant, 
a lábamban a keringés nagyon megromlott, 
az önálló életem mellől lassan el kellett venni az önálló jelzőt.
Igen rászorulok valakire.
Párom a bajban mellettem maradt. 
Tudom nem élünk most szeretetben, de velem maradt.
Miközben próbálok meggyógyulni, rájöttem, hogy 
nem is tudom, hogy akarok e valójában...
Mert ha meggyógyulok szétválnak útjaink.
Mintha a betegségemmel tartanám mellettem.
Furcsa volt, amikor ezt képes voltam meglátni, de nem tudom mi a jó irány.
És mi van, ha nem jövök rendbe?
El kellene akkor is engednem?
Tudat alatti gondolkodásom miatt tartja itt így a testem a férjemet?
Mit gondoltok? Segítsetek!"

2013. január 2., szerda

Csak előre...


Beszélgettem egy asszonnyal.
Mesélt az életéről.
Sok terve volt fiatalon, hogy mihez kezd majd az életével. 
Szép, határozott tervek.
...Aztán az élet felülírja a terveket...
Fura házasság, válás, anyagi és lelki nehézségek...

"Tudod, hogy lehet ezen keresztülmenni?" -kérdezte.
"Csak előre felé kell nézni és tenni a dolgodat! 
Kis apróságokat meglátni és menni.
Mindig csak előre!
 Ha nem így tettem volna, még mindig a régi életem morzsái fölött sírhatnék.
És látod, lett szép életem újra, van párom, aki szeret, anyagilag is helyreálltunk.
Persze, most is vannak nehézségek, próbatételek, de én már tudom, 
az egyetlen út csak előre felé vezet!"

És a régi terveid?

"Bár másképp alakult, azt kell mondanom, hogy nem sikerülhetett volna jobban.
Ki tudja mit tartogat még az élet?
Én boldog vagyok itt és most!
Megérte minden dolog, ami velem történt!"