Bátran írjátok le ...

Bátran írjatok bele Ti is, ez egy olyan blog, amelyet közösen szerkesztünk.
(NEM KELL REGISZTRÁLNI sem!)Minden gondolat tőletek egy lélekölelés az olvasóknak...

2012. június 25., hétfő

Meg nem született babám...


"Régóta várjuk őt, már a mesterséges utat járjuk...
Első babánk is így jöhetett világra. 
Szeretnénk neki testvért, de a beültetés után megint 
szembesülnöm kellett vele: nem sikerült...
már megint...
Megszakad a szívem...
A könnyek itt sorakoznak a szemem sarkában, de nem engedhetem legördülni őket, 
mert a megijedne pici fiam, hogy anya sír...
Másoknak miért könnyebb? Mások miért sikerül akár több gyerek is?
Fáj, ha növekvő pocakokat látok...
Hogy lehet ezt a csatát megvívni?
Segítsetek!"


2012. június 11., hétfő

Tüskéink...


Éreztük már, hogy bizonyos helyzetekben tüskéket bontunk?
Mások tüskéit biztos hamarabb észrevesszük, mint sajátjainkat...

Ezek a tüskék általában a belsőnk védekező tüskéi.

Amikor egy talán be sem vallott hiányosságunkat, egy szabadon hagyott védelmi nyílásunkat, támadástól félvén, körberakjuk védelem tüskékkel.
Valószínűleg ösztönösen próbáljuk evvel a módszerrel elkerülni a megbántást.
 
A gond akkor van, ha ezekkel a szúrós kis lélektüskékkel már akkor szúrunk meg valakit, amikor még nem is adott rá okot.  
Amikor védekezésből, már eleve kis sündisznókként lépünk be valahova...

Ismerős nektek a helyzet?
Milyen módszerekkel lehet ezeket a tüskéket ledobni magunkról?

2012. június 3., vasárnap

Szeretem, visszafogadtam...és mégis...


Egy lélekölelő barátunktól kaptam ezt a levelet, 
hátha van valakinek hasonló tapasztalata, néhány bevált segítő gondolata.
"Gyönyörű házasságban éltünk, nem gazdagon, de mégis szeretetben, gyerekekkel együtt hosszú évekig.
Beleremegett a szívem, lelkem, amikor egy este halkan elmesélte 
van valakije rajtam kívül...szereti...vele szeretné folytatni...
Hirtelen zuhantam, fel sem fogtam talán, de azt mondtam neki, elengedlek. 
Menj.
Nem mondhattam mást, hiszen nem köthetem magamhoz őt a szerelmemmel.
Szeretem el kellett engednem.
Történt körülöttem az élet, benne történtem én is, de sok dolgot nem fogtam fel belőle.
Egy nap elém lépett és elmesélte, hogy tévedés volt, rosszul döntött, amikor elment.
Sírva megöleltük egymást és azóta együtt vagyunk.
Megbocsájtottam...az agyam valóban így gondolja...de a lelkem mélyén ott az állandó félelem:
megtörténhet ez velem még egyszer?!
Nyugalmamban nincs nyugalmam..."

2012. június 1., péntek

Nemet mondani nehéz?


Milyen nehéz kimondani az az apró kis szót, hogy nem.
Szívem szerint mindig azt a választ adnám, amit az emberek hallani szeretnének tőlem...
Egy belülről nem kívánt nem, ami után magunkban ismételgetjük, hogy
"Miért nem mondtam nemet?!", 
higgyük el, sokkal rosszabb.
Kell nekünk ez a stressz?
Meg kell tanulnunk a nemet is kimondani, 
mert evvel is felvállaljuk magunkat. 
Sokan nehezebbnek gondolják ennek a kicsiny szónak a kimondását, mint amilyen. 
Nem kiabálva, nem fenyegetően kell kimondani, hanem, érzékeltetve, hogy nekünk így jó. Ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem saját magunknak...

Ne legyen bűntudatunk, hiszen egyszerűen pillanatnyilag nem vagyunk képesek arra, amire nemet mondtunk.
Egyszerűen csak a saját érdekeinket képviseljük.
Meglepő az emberek reakciója is egy határozott, csendes nem-re.
Elfogadják. 

"Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod."
(Anthony de Mello)