Bátran írjátok le ...

Bátran írjatok bele Ti is, ez egy olyan blog, amelyet közösen szerkesztünk.
(NEM KELL REGISZTRÁLNI sem!)Minden gondolat tőletek egy lélekölelés az olvasóknak...

2012. január 12., csütörtök

Iker lélek

Lelki ikertestvérünk a tükörképünk, önmagunk fordított mása. 
Az isteni gondviselés csodája folytán mégis páratlan és lenyűgöző személyiségre lelünk benne. Ennek a bűvöletnek jó része kétségkívül abból fakad, hogy új megvilágításban fedezzük fel lényünk lényegi vonásait. Ugyanakkor az egyéni életutak eltérő tapasztalatokat hoznak magukkal, amelyek a különbözőségükben is kiegészítik egymást. Lelkünk másik fele mindörökre új és izgalmas marad számunkra, hiszen azt adja meg, amiben szűkölködünk, bár szívesen fogadnánk.
Az ikerlelkek paradoxona, hogy mialatt a kettő egyesül, egyéniségük is kivirágzik. Egy ilyen együttlét sohasem unalmas, inkább az örök fejlődés igézetével ajándékoz meg.

Ha valaki nem találja meg az ikerlelkét örökre magányos marad? Ha netán megtalálja, biztos, hogy felfogja ismerni?  Mert akinek ikerlelke van, addig sosem lehet teljes, amíg rá nem talál....?
Mik a tapasztalataitok? Megtaláltátok már az ikerlelketeket? Honnan ismerjük fel, hogy ő az?

27 megjegyzés:

  1. Az ikerlélek és a lélektárs szó ugyanazt takarja?
    Ez csak szerelem lehet, vagy lehet, akár egy azonos nemű emberrel kapcsolatot lélektárs érzés is?
    Nagyon meg vagyok keveredve én is...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem csak szerelem lehet!!! Nem muszáj szerelmesnek lenni, akkor se ha ellenkező vagy esetleg azonos nemű!!! A fő hogy megtaláljátok egymást, mert úgy vagytok egészek!!

      Törlés
    2. A lelektars lehet azonos nemu, baratod/baratnod akivel kozos hullamhosszon vagytok. Az ikerlelked tulajdonkeppen a masik feled, azaz onmagad talalod meg benne es egyutt fejlodtok. Es allitolag amikor meglatod azt a szemelyt a lelked legbelul sugja hogy igen O AZ IGAZI!

      Törlés
  2. Az ikerlelkek nem húzzák-vonják egymást ellenkező irányba, egy emberként törtetnek előre. Ha megtalálod ikerlelkedet, úgy érezheted, mintha a kapcsolatban minden gyorsabban történne: az érzelmi kötődés kialakulása, a megélt élmények intenzitása az ilyen jellegű szerelmi kötődésnél sokkal gyorsabb, mint egy hétköznapi kapcsolatnál. Első pillanattól azt érzed, oka volt annak, hogy megismerted a másikat. Egy ikerpár képes önmagáért szeretni a másikat. Mivel érzelmileg és lelkileg azonosak, mindig látják, mi a jó a másiknak, és segíteni is szeretnék őt lelki fejlődésében. Céljuk mind a fizikális életben, mind lelkileg azonos, nem érzik az önfeladás, önfeláldozás terhét sem.

    Az ikerlelkek találkozása valami spirituális élménnyel párosul. Ha lelki társad jön veled szembe, úgy érezheted, teljesen felesleges megjátszanod magad. A megfelelni vágyással kapcsolatos félelmed elszáll, nem félsz önmagad lenni, könnyen át tudod lépni a lelki gátakat. Az ikerkapcsolat kulcsszava: a feltétel nélküli szeretet. Ha párod is úgy érzi, benned önmagára talált, nagy a valószínűsége, hogy lelki ikrek találkozásáról van szó.

    Mivel az ikerlelkek szerelme nem elsöprő és szenvedélyes, sokkal inkább lelki közelségre, mint testi egyesülésre vágynak. Ha mindketten készen állnak, a fizikai lét semmilyen akadálya nem állhat az útjukba. Az is előfordul, ha a lelki társak valami miatt nem lehetnek egymáséi, kapcsolatuk következő életükben teljesül be.

    Lelki társaddal az érdeklődési területetek is azonos. Kutatások bizonyítják, hogy gyakran az ikerpárok írása is rendkívül hasonló. A lelki társak gondolatvilága és testfelépítése is sem sokban különbözik, hasonlóan öltözködnek, és humorérzékük is egy szinten van.

    Ikrek és rokonok
    Az embernek ikerlélek társa csak egy van, ám a rokonlelkek kötődése is legalább olyan erős. Ezeket a kapcsolatokat a mély és őszinte barátság jellemzi, ellentétben a lelkitársi kapcsolattal, amely a párkapcsolat szintjén teljesül ki.

    Hogyan ismerheted fel ikerlelkedet????

    +1 Ha eljutottál arra a pontra az életben, hogy saját boldogságodnál jobban foglalkoztat téged a másoké, készen állsz ikerlelked fogadására. Ilyenkor belső erőid egyensúlyba kerülnek. Ez a harmónia hoz aztán boldogságot életedbe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ikerláng kapcsolat, ahogy megéltem:
      a legfontosabb ismérve talán a megjelenő energia lehet a két ember között, ami semmi eddigihez nem fogható. Nem a formát veszed észre, nem az embert látod meg, csak maximum a szemet, a tekintet, ami azon keresztül átnéz, az annyira megdöbbentő, mély és mindent átható, hogy beleremegsz. Azon kívül az érzés, ami majd felperzsel, annyira elkezd forrni a szívcsakra környéke, valami nagyon erős szívenergia áramlás indul be, ami szétéget annyira lángol.
      Lehet, hogy a forma nem is tetszik, lehet, hogy észre sem vennéd, lehet hogy se korban, se sehogy nem stimmelnétek amúgy a fizikai, háromdimenziós szinten, de ott van az az energia amit érzel, hogy az a tied, és ott van abban a másikban, és mint egy iszonyú erős mágnes vonz téged, és muszáj hozzátapadni. Amikor a két energia találkozik, még inkább felforrósodik minden, szétég a hát és a mellkas, egyszerűen nem bírjátok elengedni egymást, fáj, szabályosan fizikailag is fájdalmas a szétválasztása a két energiának, mert azok egymás felei, egyszerűen ugyan annak az EGYnek a két részre szakadtsága, és mikor végre összeérnek, mert már jó felükkel képesek találkozni egymással, már képtelenség többet szétválasztani. Mint két mágnes rudacskát képzeld el, ahogy egymáshoz közelíted, ha nem jó oldalával, akkor taszítják egymást, vagy elcsúsznak egymáson, vagy rossz oldallal összeérnek, de az nem a teljes... Mikor mind két fél teljesen "összerakta magát”, mindent egyensúlyba hozott magában, mindent beintegrált, annyira hogy végre már jó pólusukkal képesek találkozni, akkor megtörténhet az összekapcsolódás. Fura helyzet, mert a megszokott társadalmi, szokásjogi, családi struktúrákon túl mutat, azt egy az egyben írja felül, mert ez nem fizikai szintű kapcsolat, sőt... előbb történik meg a két energia egymásra találása, majd szép lassan kezd egyre lejjebb jönni az anyag szintjére is, az már az utolsó fázisa... lehet, hogy nem is tetszenek egymásnak fizikailag, de mivel annyira erős az a valódi szeretet, ami az Egységükből fakad, és ezáltal a teljes elfogadása a másiknak akár hogy is nézzen ki, akár milyen is legyen a "jelleme", vagy bármije, egyszerűen mindennel együtt fogadod el, fogadod be, ahogy van, mert Ő a te másik feled. Döbbenet érzés ezt megélni, és az eleje nem könnyű, de ha a két forma is összeszokik a legalsó szinten, akkor egyszerűen legyőzhetetlen erővel, energiával rendelkeznek, ami mindent felülír amiben eddig hittek, vagy ahogy eddig gondolták az életüket. Teljes meztelenség, a legőszintébb nyíltság minden téren, minden pillanatban kimondva minden szükséglet, minden érzés, gondolat, semmi sem marad rejtve, elkendőzve, tökéletes átláthatóság érzése minden téren. Eleinte nehéz, tanulni, gyakorolni kell, de annyira erős a szeretet, hogy az minden nehézségen átsegít, és akármelyik is billen kijjebb a szívközpontjából, akkor a másik megtartja és addig áramoltat, addig tart, és segít, míg a másik is vissza nem talál a középpontjába, ahol képesek teljesen kapcsolódni egymással...
      Pásztor Judit

      Törlés
    2. Jaj ez annyia szép volt, hogy libabörös lettem. Köszönöm.

      Törlés
    3. Az ikerlelkeknek szerintem még a mozgásuk, menésük is hasonló. Akár a zenei ízlésük is. :)

      Törlés
  3. Sziasztok!
    Én is hozzátenném a magamét, Judit, jó hogy írtál!!! Hasonlóakat éltem meg én is :))))
    Én látok....belül magamban, s innen tudom, hogy ki az ikerlelkem...ketten 1 fénylő gömböt alkotunk, ezer közül felismerném a hangját -mert benne az erő- ha szembe jön velem az utcn is tudom ki az, bár elmegyek mellette.
    Ami érdekes az én megélésemben, hogy közttünk egyáltalán nincsen fizikai kontaktus, és a szellemi kapcsolat is elsősorban a SZERETETRE épül. Sok minden beindult körülöttünk a fejlődés terén...
    A dolog azzal kezdődött, hogy egyre inkább elengedtem a régi kapcsolatom -amiben jelenleg is élek- és egyre nyitottabb voltam az ÉG felé, magamban belül eljutottam egy olyan teljességbe, amitől kereknek éreztem a világom. Így utólag azt mondom, valami mégis hiányzott. S ez elsősorban a párkapcsolatomon csapódott ki. Nem volt teljes. S miután a boldogság 3d-ben nem volt meg...nyitottá váltam a szerelemre is.....nem kerestem senkit sem....csak vártam Valakit, aki majd kiteljesíti az életem...hát, elég rendesen bejött a képbe valaki...aki mélyen bennem élt. Egyszer már találkoztunk mi ketten....én csak nehezen ébredtem rá ki is Ő. Elég durva volt a felismerés. S miután folyamatosan tanuljuk magunkat...egymást...szépeket haladunk előre...
    Azt mondták az angyalaim, hogy senki nem képes megoldani a problémáját csak én, mert én úgy látok rá, ahogyan más senki...és ez kölcsönös :)))))))) Rengeteg terhemet leszedte rólam...olyanokat, amiket más nem látott, nem érzékelt, folyamatosan gyógyítjuk egymást úgy érzem, és ez szép és nemes dolog, és a szereteten alapszik.
    Judit sokmindent leírt arról mi is ez a kapcsolat....csak ismételni tudnám :)A férjem egyáltalán nem todlerálja ezt a kapcsolatot...így válasz út el kényszerültem...
    Ez a sors :))) elég kemény és nehéz....NEM TUDOK LEMONDANI RÓLA, titkolózni meg nem fogok...
    Teljesnek és boldognak érzem magam így...bár a 3d néha hinyzik...s elválni meg pokolian nehéz....a gyerekek miatt...időnként hinta -palinta van...de a csendemben megelelem Őt is meg magamat is így kerek és egész az életem. S ha nagyon zuhanok elemi erővel húz vissza a közepembe.
    Csillagrét/Ritus

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ritus, hidd el, ha ott az ideje, akkor semmi sem akadály, a gyerekek sem és semmi, összerendeződik minden ami összetartozik és így a külső körülmények is adottá válnak hozzá, azok is odarendeződnek maguktól. Nincs mit kitalálni, nincs mitől félni, csak a valódi maradhat fent.

      Törlés
  4. Igen, Judit ezt érzem én is, köszi a megerősítést :)))

    VálaszTörlés
  5. "Lelki társaddal az érdeklődési területetek is azonos."
    Ez nálunk nem így van, de amit teszünk a hivatásunk az Egyért szóla belőlünk.
    Sokan látják is rajtam..s van megkérdezik mi közöm van hozzá? Mert nagyon hasonló vagyok a gesztikulációm, a hangsúlyaim...hát szép az élet nemde?
    R.

    VálaszTörlés
  6. http://www.csillagret.eoldal.hu/cikkek/verseim/lelkem-nyilik.html
    Nyitottatok rajtam :) köszönöm!

    VálaszTörlés
  7. Én is leírnám amit tapasztaltam,bár nem az első kapcsolatom,mégis-talán pont ezért mert ilyet még nem tapasztaltam-hihetelennek tűnt. Fura módon kerültünk egymás mellé,elméletileg nem is lehetett volna,de amikor először találkoztunk,összenéztünk és tudtuk,hogy találkozunk még.és tényleg. Amikor fizikai kontaktusba léptünk (csók,ölelés) mint egy előérzet,végigfutott rajtam,hogy az a hosszú út vele ér véget,őt kerestem eddig,ő lesz a férjem,gyerekeim apja. Addig volt valami megmagyarázhatatlan hiányérzetem és vele megszűnt. Ö ugyanezt érzi. Akármilyen távol vagyunk érezzük ami a másik és mindig átvesszük egymás hangulatát. Csak akkor nyugszunk meg,ha együtt vagyunk és egymásba látunk,így ha akarnánk se tudjuk megjátszani magunkat. Valami forró érzés és vonzás a szív tájékon. Ha együtt vagyunk,csak egymást érzékeljük,mintha megszűnne minden más. A szemünk nagyon ismerős egymásnak. Teljesen olyan mint én,az anyajegyeink is ugyanott vannak. Én csak fiúban. A szex egy más dimenzió,a lelkeink egyesülnek és mindig szikrázik a levegő és tényleg fizikailag fáj a távolság,az elszakadás. Mintha elhagyna valami erő,ami vele meg van. Tudjuk,hogy csak mi adhatjuk meg egymásnak a totális boldogságot,más nem pótolhatja. De jelenleg nem lehetünk együtt,mert családja van:-( ikerlélek?

    VálaszTörlés
  8. Megtaláltam!Hihetetlen!
    Kicsi gyerekként mindig tudtam, hogy Őt keresem. Ahogy felnőttem, azt hittem, hogy olyat keresek, ami nincs.Ezt akkor muszáj volt elfogadnom!
    Aztán jó pár évvel ezelőtt bekerültem egy olyan közösségbe,ami az embert rávilágítja arra, hogy a fizikai síkon túl is vannak dolgok. Nagyon sokat köszönhetek nekik, eddig is sokat fejlődtem, és tudok ok-okozati összefüggéseket, mi-miért történik stb...
    Az elmúlt pár évben voltak szervezeten belüli "vezetői "változások (tanító házaspár válás- aztán új házasság ), én továbbra is a tanításokkal és a fejlődésemmel foglalkoztam, és azzal, a mi a feladatom ( amit akkor még nem tudtam pontosan hogy mi, de tudtam hogy ez az utam ). Aztán jött a másik felem! Olyan "hirtelen" ( két évig találkoztunk úgy -heti szinten - , hogy én őt jobban ismerem valahonnan... ) Mígnem, egyszer megint csak hirtelen közel nem kerültünk egymáshoz egyik-napról a másikra. Ekkor érzed azt, hogy vele önmagad vagy, ha ketten vagytok teljesen kívül marad minden, egy teljesen egyszerű, letisztult állapot, ahol ott a másik feled, tudod mikor mit gondol és érez, és fantasztikus már csak ha a közelében vagy az is! Annyira hihetetlen, hogy egy ideig fel sem fogod, aztán azon veszed észre magatok, hogy fáj ha nem vagytok együtt! A nehezítő körülmény - azon kívül, hogy mind a ketten házasok vagytok - hogy ő egy olyan ember házastársa, aki jelenleg egy ismert "tanító"...itt jön a következő tanítás, a türelem megtanulása, és az, hogy ki tudjátok várni azt, mikor ismét ( mint olyan sokszor, már több alkalommal amikor különböző "színpadokon" más szerepekben találkoztatok és együtt voltatok ), most ebben az életben is eljön a ti időtök!
    Egyek vagyunk!

    VálaszTörlés
  9. Nagyon érdekes számomra is a lélektárs,ikerlélek megtalálása.Én 4 éve kerültem a jelenlegi munkahelyemre,és az első perctől a főnököm mellett olyan biztonságérzetem volt,mintha ezer éve ismerném.Egy remekül működő munkakapcsolatunk volt,sokan ezt irigyelték is,mivelhogy ő eléggé távolságtartó,ahogy én is. Ennek ellenére az első naptól közös hullámhosszra kerültünk.Nem vagyunk már fiatalok,nem kapcsolat volt a szándék.Fél éve azonban minden a feje tetejére állt!Névnapján én adtam át a csoport ajándékát,és akkor találkozott a tekintetünk igazából először...Ez elindította a lavínát,ami azóta sem állt meg.Én abban a pillanatban azt éreztem,hogy lehullik egy fátyol,és felismerek benne egy embert,aki az életemben nagyon sokat jelent,és talán szereplő volt eddig is.Hogy ő hogy élte meg nem tudom,csak azt tudom,hogy azóta teljesen megzavarodik ha a közelében vagyok.Feszültség,zaklatottság,álmatlan éjszakák,iszonyatosan erős vonzalom,mint a mágnes,mindkét oldalon.Iszonyatosan hiányzik,ha nincs a közelemben,ami addig nem volt.Neki felesége van,még nehezebb.Egy jósnő barátnőm kivetette minden kérdezés nélkül az egész "kapcsolatot",és azt,hogy karmikus ikerláng kapcsolatunk van.Nem nagyon akartam hinni,még négy helyen próbálkoztam,és mindenhol az jött elő.Nem tudom hogyan tovább,nagy gondban van,de elengedni sem tud.Többször említette,hogy elválna,de a több mint 30 év alatt felépített remek anyagi háttér miatt meggondolandó.Nincs köztünk közelebbi kapcsolt,az "végzetes" lenne számunkra.ÉN csak az égiekre bízom,hogy mi lesz,szegény meg nem érti,hogy mi történik itt.Nagyon szenved látom,remélem,hogy utána boldogság következik!

    VálaszTörlés
  10. Velem tegnap szakított a Párom, mert megtalálta az ikerlelkét...Jobb lett volna, ha mondjuk pont "rosszabb" időkben találkoznak, akkor, amikor a Mi kapcsolatunk nem ennyire kiegyensúlyozott, boldog, tökéletes. Mindent megadtunk a másiknak, Ő csak azt tudja szajkózni, hogy minden nap euforikus boldogságban úszott a felhők fölött, de...nem az ő döntése, ennek így kellett történnie...ez a lány a "tükörképe, befejezik egymás mondatait, jóformán nem is kell kommunikálniuk, mert hallják egymást belülről"...rettentő fájdalmas ezt hallani attól az embertől, akit a világon a legjobban szerettél, mindent megadtál Neki...
    Egyelőre nem nagyon tudom megérteni ezt az egészet, de tudom, hogy el kell engednem, bármennyire is szeretjük egymást. Nyilván nem vagyok olyan magas szellemi szinten, hogy ezt megértsem, és jelenleg nagyon szenvedek, tervezem, hogy elmegyek jósnőhöz...vagy csak szimplán nyitok egy nagyobbat a spiritualitás felé, de nem tudom hogyan tegyem...
    Látom rajta, hogy rettentően szenved ettől az egésztől...
    Hogyan tudom ezt az egészet elengedni? Fejlődni szeretnék...

    VálaszTörlés
  11. Fogadd el..lehet, hogy eddig tartott a közös utatok. Csak ennyit kell megérts pillanatnyilag. Tudom nehéz, de ha hadakozol ellene, csak a feszültséget generálod vele. Jósnő? Nem tudom. Spiritualitás? Már az elegedés képessége is az szinte. Itt olvashatsz még az elengedésről, 2011 májusi történet itt ezen az oldalon. Kívánom, hogy minél előbb békesség legyen benned...

    VálaszTörlés
  12. Így könnyebben megtalálható: http://lelekoleles.blogspot.hu/2011/05/elengedni-valakit-az-eletunkbol.html

    VálaszTörlés
  13. Üdvözlök mindenkit!
    Nagyon örülök,hogy más is át él hasonlókat mint én,mert néha azt gondoltam kezdek becsavarodni.Az én találkozásom másfél évvel ezelőtt történt, miután a férjem elhagyott engem, és a három gyerekemet.Hirtelen, és váratlanul történt minden de úgy érzem a sors rendelte így.Miután lezártam a házasságom a fejemben rá két napra találkoztam vele.Mondhatom, úgy érzem, ebben az elmúlt másfél évben, szinte mindent külső erők irányítanak, a gondolataimat, az érzéseimet.Vele kapcsolatban azt gondoltam szinte már pár találkozás után,hogy ismerem őt de nem úgy ahogy másokat hanem a lelkét.Érzem a gondolatait,érzéseit a fájdalmát és,hogy ő olyan mint én.Pont annyira csalódott és magányos mint én és ugyan azok a vágyai mint nekem.A múltamban is felfedeztem néhány olyan történést aminek azért kellett létrejönnie, hogy az utam felé vezessen.Egyszer csak hirtelen ráeszméltem, hogy szerelmes vagyok.Na ettől kezdve mondhatom,hogy csodálatos de egyben pokoli nehéz minden perc az életemben.Ő is megérzett valamit és mivel ő nős ember ettől összezavarodott, amit nem csodálok.Bár nincs gyerekük és nem is egy jó házasságban él, de a társadalmi helyzete és az anyagiak, na meg a becsület meg ki tudja még mi, nem készteti hirtelen döntésekre. Ha ezek a körülmények nem lennének már együtt lennénk, tudom. Hol közeledik hol pedig eltaszít maga mellől,mintha nem bírna a közelemben lenni.Fél megismerni.Ez egy örökké tartó hullámvasút és nem tudom hogyan keveredhetnék ki belőle.Volt ebben az időszakban öt hónap mikor felé se mentem de semmi nem változott, sőt még erősebben, feltétel nélkül szeretem. Úgy érzem gondolati síkon kapcsolatban voltam vele, és minden nappal egyre közelebb kerülök hozzá, bár fizikailag nincs köztünk semmi, sőt kezdettől fogva küzd a két ego egymással.Tudom, hogy ez csak a felszín ő is érzi amit én csak még nem adja meg magát, vagy még neki kell változni.Én nagy lelki fejlődésen mentem keresztül ez idő alatt .Hittem a jó Isten létezését, de most már tudok is valamit az univerzum törvényeiről, a létezés körforgásáról.A szívből jövő imádság pedig hatalmas erővel bír.Nem tudom, hogy mi lesz ennek a történetnek a vége de minden nap minden percében ott van a tudatomban, ő vele ébredek és fekszem, szinte fizikai fájdalommal élem meg a hiányát. Úgy érzem ez sosem múlik el.Nélküle már semmi sem jó semminek sincs értelme és ez három gyerekkel iszonyú nehéz.Tudatosult bennem,hogy milyen hatalmas erők léteznek és mozgatnak minket, ha Isten úgy akarja, és mi semmit sem tudunk tenni ellene.Én mostanában olvastam először az ikerlelkekről, és talán az én esetem is ez.Csak remélni tudom, hogy azok a megérzések amik bennem vannak a jövőmmel kapcsolatban, egyszer valóra válnak, és még ebben az életben. Isten veletek! Lizi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom elég régen történtek hozzászólások,de azért leírnám az én történetem,hasonló ,mint a tiéd.
      Interneten egy ismert közösségi oldalon jelőlt beez a férfi.Nem szokásom idegeneket visszajelőlni,de megnéztem az oldalát és láttam csakis hittel kapcsolatos tartalmakat oszt,így visszajelőltem.
      Innen elkezdődött egy beszélgetés,elmondta az egész életét,nem is értettem miért,idegen vagyok neki.Nem foglalkoztam vele,aztán egyre többször írt,eljutottam oda,hogy vártam és hiányoltam.
      Egyformán gondolkodtunk,tudtam miként reagál bizonyos dolgokra,dr ami a legjobb/legrosszabb valami megfogalmazhatatlan módon vonzódom hozzá,egyfajta lelki felemelkedést érzek vele.
      Az érzelem minden síkját éreztem ezzel a férfival,szeretet,együttérzés,de harag,düh és csalódottság,ürességérzést is.
      Olyan se veled,se nélüled érzés.
      Nem tudtam,mai napig nem tudom miért van ez.Férjnél vagyok,jó a házasságom,ő nős,rossz házassággal.
      Szenvedek,mert lélekben okyat érzek vele amit leírni nehéz lenne,ugyanakkor mikor "visszatérek" a földre lelkiismeretfurdalásom van férjemmel szemben.Mindenem megvan,boldogok vagyunk,miért érzek ilyet egy idegen felé?!Soha nem fogom látni,majd 300km. van köztünk.
      A másik dolog nem is értem sokszor őt,nagyon kedves,aztán minden bevezető nélkül pókróc tud lenni és ennek ellenére keresem hiányzik,akarom az életemben.
      Se veled,se nélküked!

      Törlés
  14. Én most olvastam először erről a megfogalmazásról, hogy ikerlélek. Véletlenül leltem erre az oldalra, melyet lélektárs fogalom keresése közben találtam. Az előző hozzászólóhoz hasonlóan, csak az én megfogalmazásom szerint őrültnek tartottam magam, hogy ilyen nem létezhet. Én még csak nem is találkoztam ezzel a férfivel, csak képen láttam és üzeneteket váltottunk egy párkereső oldalon először, aztán e-mailen kezdtünk levelezni. Nem régóta, de már az elejétől kezdve olyan közelséget érzek iránta, és tényleg ugyanígy írtam le neki, hogy úgy vonz mint a mágnes. Állandóan rá gondolok és ő ugyan nem sokat ír, de mindig hivatkozik röviden valamire, főleg elfoglaltságra, amit én nem akarok elhinni. Ugyanakkor, mikor ír azt írja szeret és boldoggá akar tenni és bízzak benne. Én ezt őrültségnek tartom, hogy nem ismerem, szinte semmit nem tudok róla, de már amint magánban leveleztünk, úgy éreztem mintha összetartoznánk és mindig és hosszasan kell írnom neki és legbensőbb érzéseimről is, amiről azt gondolom, hogy visszaél vele és csak játszik velem, mert ritkán beszélek bárkivel is róla. Pont ilyen érzéseim voltak, hogy ha egyszer fizikai közelségbe kerülünk milyen lesz. Egyszerűen már fel akarom adni, mert nem tudom mi a háttere vagy az igazság, milyen az élete, de képtelen vagyok. Mikor nem ír visszanézem az üzeneteit és forróság önt el. Most már pár napja nem írt, nem tudom mi lesz a vége, de nagyon szenvedek, dühös vagyok miatta és boldog, mikor végre egy-két mondattal megmagyarázza miért nem. Képtelen vagyok ettől szabadulni, mert én is azt érzem, hogy most bármi is van, még talán ő hezitál, mert úgy érzem és írja is, hogy akar, de hiába az eszemmel hagynom kellene, legbelül nem tudom elengedni, mert a szívem-lelkem azt súgja ő az, akire mindig is vágytam, ami számomra is hihetetlen dolog lenne és eddig nem is mertem elmondani senkinek, mert biztos hülyének nézne, viszont neki igen, mert úgy éreztem tudnia kell. Lehet, hogy aki ezt elolvassa az is azt fogja mondani, hogy nem vagyok normális, de az előző kommenteket olvasva mertem én is hozzászólni. Köszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy bolond, én az után, hogy először találkoztunk, 2 hónapra megmondtam neki, hogy szeretem.Ezt józan ésszel soha nem tettem volna de olyan erős késztetést éreztem arra,hogy megtegyem olyan erős nyugtalanságot éreztem, hogy bele haltam volna ha nem tudom elmondani. Hát elég ciki volt ez a helyzet de azóta még előjött párszor ez a kényszer,hogy megtegyek valamit amit egyébként az eszemmel nem tennék. Ezt most már elfogadom, hogy felsőbb erők hatnak rám és tudatosan figyelek magamra ha van valamire késztetésem azt megteszem akkor is ha hülyét csinálok magamból.De ezek mindig szívből jövő szép dolgok. Biztos mindennek meg van az értelme. Isten útjai kifürkészhetetlenek.

      Törlés
  15. Sziasztok..:)
    Kérdezném Tőletek,ikerlángom lehet velem azonos nemű?Sőt kapcsolat is lehet belőle?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Nem, nem lehet. Mert a lélek két felét képviselik..ezért ellentétes neműek.. A Nő életében a megnyílvánult Férfi lélekrész, és fordítva. ezért nem.

      Törlés
  16. lélektársi szövetségekben a társaknak el kell dönteni, ki milyen jellegű energiákat áramoltat át önmagán a kapcsolaton belül. Ideális esetben a férfi az Isteni Férfi vagy az Isten yang energiájának a csatornája, a nő pedig az Isteni Nő vagy Istennő energiák csatornája. A szövetségük a Yin és a Yang egy harmonikus egyensúlyát hozza létre ezáltal.

    Lehetnek azonban olyan kapcsolatok, ahol a nő választja a Yang energiát, a férfi pedig a női vagy Yin energiát. A Homoszexuális vagy Leszbikus szövetségekben a partnereknek el kell dönteniük, ki melyik energiát választja, hogy a Yin és Yang energiáknak egy olyan összevegyülését tudják megvalósítani, ami utat nyit a Magasabb Dimenziók felé.

    VálaszTörlés
  17. Létezik és Lehet.

    VálaszTörlés
  18. Sziasztok! Megtaláltam ikerlángom kb. másfél hete ismertem fel, de lassan egy éve, hogy találkoztam vele először. A felismerésig hosszú hónapok teltek el. A szép az egészben, hogy ez egybeesett spirituális megnyílásommal.... Nem elég, hogy egy érzelmi hullámvasúton csücsülök, meg nem fogant gyermekem kommunikál velem, férjemmel nem oszthatom meg érzéseimet, tapasztalásaimat, mert még nincs rá felkészülve, de mind e közben szellemi síkon aktívan jelen van életemben lelkem másik fele. Még felsorolni is nehéz nemhogy megélni. Megérzem, ha közeledik, megnyugszom, ha ott van. Sajnos ő még csak a maga kis matériájában tud tájékozódni, teljesen elzárkózik minden szavakkal meg nem magyarázható dologtól. Ugyanakkor tudom, hogy érzi valami megváltozott, érzem, ha zaklatott, hogy őrlődik. Csak egy pillantás és mindent kiolvasok a szeméből. Nem tud hova tenni. Félti a családját. Nem képes elhinni, hogy lehet másképp is szeretni, mint amit eddig ő tapasztalt. Azt hiszi beleszerettem, nem látja a valódi szeretetemet. Mint férfi nem az esetem, és én sem az övé. Fizikai kontakt alig van. Vágyom tőle egy ölelésre, tudom, egyszer ez is elérkezik, talán akkor ismeri majd fel mi is ez valójában. Utunk elején járunk, még sok van hátra. Tudom, el kell fogadnom magam olyannak, amilyen vagyok, szeretnem kell önmagam, addig ő sem tudja megmutatni valójában mit érez. Nincs még mersze szembenézni önmagával, s ez által velem. Egyek vagyunk, csak még nem egy helyen. Jelenleg a teljes elutasítás fázisát élem meg vele. Nem válaszol, személyesen is csak a köszönésig jut el. Jelenlegi életemet párhuzamosan folytatnom kell, mert érzem ugyan már itt van megérkezett, de még nem vagyunk felkészülve magasabb szintű érzelmek befogadására. Ezt csak együtt tudjuk megtenni, ehhez pedig türelem kell.

    VálaszTörlés