Bátran írjátok le ...

Bátran írjatok bele Ti is, ez egy olyan blog, amelyet közösen szerkesztünk.
(NEM KELL REGISZTRÁLNI sem!)Minden gondolat tőletek egy lélekölelés az olvasóknak...

2012. december 17., hétfő

Lelkiismeret


Sokszor kattogunk olyan történéseken, melyek valamikor megestek velünk,
rossz döntést hoztunk, rosszul választottunk...
Furdal minket a lelkiismeret, képtelenek vagyunk magunknak megbocsájtani.
Hogyan tudunk megbirkózni ezzel az érzéssel, 
mely gyakran gyomorgörcsöket okoz, befeszíti testünk izmait, stresszessé, feszültté teszi mindennapjainkat?
Mikor is történt az az esemény? Régen? 
Ja, hogy egy múltbeli dolog feszíti a lelkünket?
Lehet, hogy valóban rosszul döntöttünk. De biztos, hogy akkori énünk szerinti legjobbat akartuk.
Ma másképp csinálnánk.
Gondoljuk át.
 Ha látjuk, hogy a jelenben hogyan cselekednénk jó szívvel, merjük elengedni a múltbeli döntésünket. 
Ne feledjük, mennyit tanultunk abból a lélekfurdaló esetből...
Bocsássunk meg magunknak és éljünk a jelenben.
Vegyünk egy mély levegőt és merjünk újra bátran mosolyogni!

2012. november 27., kedd

Rettegés?


A médián keresztül félelmetes jövő tárul elénk december közepén...
Annyi verziót hallani már, hogy az hihetetlen.
Vannak, akikben félelmet keltenek ezek a gondolatok.
Lehet, hogy ez a cél?
Miért kellene bármitől is rettegnünk?
Ne merjünk bízni a jövőnkben?
Dehogynem!
Ha a jövőtől félünk, akkor nem merjük megélni a jelenünket.
Nem vesszük észre a jó dolgokat, nem örülünk, nem szeretünk, nem mosolygunk, mert félünk...
Rettegésre vagyunk irányítva.
De mindenki maga dönti el mit választ:
Él vagy fél?

2012. november 19., hétfő

Elfojtásaink


Időről időre szembesít vele minket az élet, hogy
bizony elfojtunk érzelmeket, tapasztalatokat, gondolatokat.
De miért nem merünk ezekhez az elfojtásokhoz közelebb lépni?
Hiszen, amit elfojtunk magunkban, amivel nem merünk,
nem akarunk szembesülni, azt nem is ismerjük meg magunkból.
Ezekkel a rejtett titkainkkal szemben védtelenek lehetünk. 
Védtelenek?
Igen, mert nem mertünk közelebb lépni hozzájuk,
nem mertük megvizsgálni, mit jelent életünkben...
Félelmünkben egy kis ajtó mögé zártuk a lelkünkben.
Ám ez a kis ajtó időről időre megnyílik, jelezve, hogy
szembe kell nézzünk az elfojtott démonjainkkal.
Merjük megismerni az ajtó mögötti érzelmeinket, közelebb lépve hozzájuk megtapasztalhatjuk, hogy a megoldás is ott van már bennünk...bátran kitárhatjuk az elfojtás ajtókat a lelkünkben.

2012. november 13., kedd

Jó döntést hozni...?


Gyakran kerülünk életünk során választások, döntések elé. 
Sokszor nem is csak két út közül kell döntenünk...
Melyik lehet a jó döntés?
Rettegünk attól, hogy rossz döntést hozunk. 
Tegyük fel, meghozzuk a rossz döntést, talán, mert a döntés pillanatában az tünt a jó választásnak.
Akkor most rosszul választottunk? 
Nem hiszem. 
Lehet, hogy enélkül a téves út nélkül nem látnánk egyre erőteljesebben, egyre határozottabban a jó döntés felé vezető utat.
Nem kell a jövőtől félve előre tervezgetni, 
az adott pillanatban hallgassunk szívünkre.
Nem tud rosszat súgni. 
Ha meg kell tapasztalnunk egy helyzetből valamit, akkor a rossz döntés kiválóan megfelel erre a célra.
Lépjünk vissza az elágazáshoz, és tapasztalataink birtokában hozzuk meg újra a döntésünket!

2012. október 29., hétfő

Anya lettem...és hol a nő?


Egy édesanyától kaptunk levelet. Ugye tudunk neki segíteni?

"8 hónapja született meg második gyermekem. Imádom őket, örülök, hogy vannak nekem.
A szoptatási időszakon is túl vagyunk. 
Esténként belenézek a tükörbe és nem látom már a nőt...
Annyira megváltoztam. 
Megváltozott a külsőm, próbálok tornázni is, de mintha nem történne meg a változás.
A párom azt mondja, csodaszép vagyok, nagyon szeret...csak most én nem a csodaszépet látom a tükörben.
Hogy érezhetném magam megint nőnek?
Dögös anyukának, 
nem pedig egy megereszkedett mellű, rongyos hasú  valakinek...
Én vagyok egyáltalán?!
Érezte már valaki hasonlóképp magát, vagy 
csak én vagyok ilyen nyomorult?
Segítsetek!"
 
 

2012. október 25., csütörtök

Kevesebből boldogan!


Előre szólok nem szeretném, 
ha politikai vagy panaszkodós irányba menne el ez a gondolat.

Megoldásokat keresünk, (túl)élő technikákat, fortélyokat.
Hogy tudunk kevesebb pénzből, mégis gazdaságosan megélni?
Mi van, ha el kell engedjünk bizonyos eddig megélt lehetőségeket, mert most kevesebb van?
Kell éljük a szegény vagyok életet, vagy most jött el az ideje annak, hogy ráébredjünk, hogy kevesebből, talán boldogabbak is lehetünk?
Milyen trükkjeitek vannak? 
Kreatívabbak leszünk? Meglátunk olyan dolgokat is, amiket eddig nem?
 
Hogyan éltek kevesebből boldogan?

2012. október 10., szerda

Harc az élet?



Van valami az életedben, ami ellen harcolsz lelkileg, érzelmileg ?
Mi lenne, ha ma elhinnéd, hogy az ami veled történik ,
egy ajándék az életedben.
 Lehetséges, hogy ez az a lépés valóban, ami előrevisz?
Gondold át mélyen. Mit tudsz tanulni belőle?
 Mi van, ha minden pontosan úgy történik, ahogy történnie kell?
Szüntessük be a harcot, és elengedjük el ellenérzéseinket.
Pihenjünk meg, és teljesen mélységében fogadjuk el a történéseket, úgy ahogy vannak.
Bízzunk benne, hogy minden okkal történik, segít minket.
 

2012. október 4., csütörtök

Szemben a félelemmel

 
Valamin változtatnod kell. Belülről feszít az érzés. 
Próbálod elnyomni magadban...pedig érzed, hogy így nem jó.
Keresed a megoldásokat, nézed a lehetőségeket, hogy lenne a legjobb.
Aztán lépsz, és azt veszed észre, hogy még mindig ugyanott tartasz. 
Úgy érzed nincs megoldás....
Vagy lehet, hogy van, de az olyan lehetőség a változtatásra, amitől rettegsz.
"Bizonytalan, sötét, túl kemény, hogy elbírjam..."
Lépj bele, menj szembe a félelemmel. Dönts a félelmed mellett.
Elindulsz, talán tapogatóznod kell, rettegve haladsz...
De vedd észre, haladsz! Végre benne vagy a változásban!
Egyre bártabbá válsz, egyre mosolygósabban szemléled az utat.
Már nem is félsz tőle.
Néha a legjobb lépés ha a félelmed felé lépsz!

2012. szeptember 29., szombat

"Anyám tönkretesz!"


Levelet kaptunk. Segítő gondolatokra lenne szükség:
"50 fölött járunk mindketten a férjemmel.
Anyám nagyon megnehezíti az életünket. 
Páromat talán sosem fogadta el szívből, nem is veszi figyelembe, hogy nekem milyen jó férjem, és a gyerekeinknek milyen jó apja.
Néha attól félek, hogy éket ver kettőnk közé...
Igen, félek, hogy távolodunk egymástól a  párommal.
Hogy lehet ezt a dolgot megfelelően kezelni?
Én tényleg az ő kicsi lánya vagyok, de hogy értessem meg vele, hogy már felnőttem, van önálló életem, döntéseim???"



2012. augusztus 31., péntek

Így volt jó eddig minden...?


Változtatnátok az életeteken, ha lenne lehetőségetek újra nekifutni?
Másik úton indulnátok?
Voltak olyan döntéseitek, melyeket mai fejjel, látva a döntés következményeit másképp tennétek meg?
Vagy minden így jó, ahogy most van?
Mit gondoltok?

2012. augusztus 22., szerda

Jaj, ezt nem szeretem benned...!


Talán csak magunkban morgolódunk, nem akarjuk az otthoni békét kockáztatni.
De úgy idegesít, hogy a fogkrémre nem teszi vissza a kupakját!
Milyen kibírható, de mégis kicsit idegesítő szokásaik vannak a párotoknak?
Hátha megtudunk mások véleménye után magunkról is néhány dolgot.
Mit viselnek nehezen a pasik a nőknél?
Mi idegesítő egy férfiban?
Várjuk szeretettel gondolataitokat!

2012. augusztus 13., hétfő

Mindig ugyanolyan társ...


"Keresem a társam.
Ismerkedek, találkozunk, megismerjük egymást.
Megismerem. Nem ért meg, nem fogad el...Úgy érzem nem is én kellek neki, csak a test, akiben élek...Elengedem...
Azt veszem észre, hogy mindig ugyanolyan 
élet-lélek társakkal kerülök össze.
Nem a külsőre gondolok, de tulajdonságaikban nagy a hasonlóság. Ami persze nem az első napokban derül ki legtöbbször.
Most szembesültem vele...Miért?
Valaki azt mondta karmikus, hogy kiket vonzunk magunkhoz.
Nem tudom...lehet, hogy dolgom van velük? 
Jó, jó, de mikor találom meg a valódi társam?"
Mit gondoltok?

2012. július 31., kedd

Félek egyedül


"Biztonságos lakásom falai közt, ahogy közeleg az este egyre jobban elfog a félelem.
Egyedül vagyok...
A nappal fényében erősnek, bátornak érzem magam, 
de az este és főleg az éjszaka félelmeket tartogat.
Mitől félek? Nem is tudom....
Vajon a kifelé mutatott magabiztosságom a sötétség közeledtével, 
megmutatja számomra a valóságot magamról?
Hogyan tudnék ezektől a félelmektől megszabadulni?"

2012. július 24., kedd

Elvesztem a fiam...?


Egy anya kér segítséget tőlünk lélekölelőktől. Hiszem, hogy néhány hasznos gondolattal mellette állhatunk.

"Felneveltem, felnőtt mellettem szeretetben. 
Most mégis azt érzem, hogy elvesztem.
Segítettem neki megteremteni egy élet alapjait, mindent megadtam neki a kezdéshez, 
lehetőséget, anyagiakat egyaránt.
Akkor azt hittem, azt éreztem, hogy közös a célunk.
Elindult ezen az úton, aztán hátat fordított neki és nekem is...
Kihasznált? Talán...Elvesztem? Nem akarom!
Mit tehetek?
Hiszen ő a fiam...szeretem..."


Mosoly vagy boldogtalanság


"Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. 
Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, 
csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. 
Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. 
Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. 
És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz. "
(Francois Garagnon)

Mit gondoltok erről az idézetről? Osszátok meg velünk...

2012. július 10., kedd

Női testkép



"Egy nőnek naponta átlagban 13 negatív gondolata van a testével kapcsolatban 
s azt kívánja, bárcsak 5-8 kilóval karcsúbb lenne."

Hmmm...elgondolkodtató...
Valóban annyira elégedetlenek vagyunk a képpel, amit magunkról a tükörben látunk?
Milyen elvárásoknak akarunk megfelelni?
Tényleg címlaplányok akarunk lenni?
Vagy valódi hús-vér, élettel teli boldog nők, 
akikből sugárzik a lélek szépsége, mely bárkit ragyogóvá tehet?
Akár néhány kilóval súlyosabban is...:))

2012. július 2., hétfő

Mikor váljunk szülővé?


Melyik kor az ideális a szülővé válás szempontjából?
Harminc éves kor alatt érdemes szülni?
Nagy bátorságra vall ha valaki negyven fölött ad életet egy babának?
Idősebben már érettebben vághatunk bele?
Milyen korlátok adódhatnak különböző életkorokban?
Mi az ideális szülő és mi az ideális kor gyermek szempontból?
Mit gondoltok? Milyen tapasztalataitok vannak?

2012. június 25., hétfő

Meg nem született babám...


"Régóta várjuk őt, már a mesterséges utat járjuk...
Első babánk is így jöhetett világra. 
Szeretnénk neki testvért, de a beültetés után megint 
szembesülnöm kellett vele: nem sikerült...
már megint...
Megszakad a szívem...
A könnyek itt sorakoznak a szemem sarkában, de nem engedhetem legördülni őket, 
mert a megijedne pici fiam, hogy anya sír...
Másoknak miért könnyebb? Mások miért sikerül akár több gyerek is?
Fáj, ha növekvő pocakokat látok...
Hogy lehet ezt a csatát megvívni?
Segítsetek!"


2012. június 11., hétfő

Tüskéink...


Éreztük már, hogy bizonyos helyzetekben tüskéket bontunk?
Mások tüskéit biztos hamarabb észrevesszük, mint sajátjainkat...

Ezek a tüskék általában a belsőnk védekező tüskéi.

Amikor egy talán be sem vallott hiányosságunkat, egy szabadon hagyott védelmi nyílásunkat, támadástól félvén, körberakjuk védelem tüskékkel.
Valószínűleg ösztönösen próbáljuk evvel a módszerrel elkerülni a megbántást.
 
A gond akkor van, ha ezekkel a szúrós kis lélektüskékkel már akkor szúrunk meg valakit, amikor még nem is adott rá okot.  
Amikor védekezésből, már eleve kis sündisznókként lépünk be valahova...

Ismerős nektek a helyzet?
Milyen módszerekkel lehet ezeket a tüskéket ledobni magunkról?

2012. június 3., vasárnap

Szeretem, visszafogadtam...és mégis...


Egy lélekölelő barátunktól kaptam ezt a levelet, 
hátha van valakinek hasonló tapasztalata, néhány bevált segítő gondolata.
"Gyönyörű házasságban éltünk, nem gazdagon, de mégis szeretetben, gyerekekkel együtt hosszú évekig.
Beleremegett a szívem, lelkem, amikor egy este halkan elmesélte 
van valakije rajtam kívül...szereti...vele szeretné folytatni...
Hirtelen zuhantam, fel sem fogtam talán, de azt mondtam neki, elengedlek. 
Menj.
Nem mondhattam mást, hiszen nem köthetem magamhoz őt a szerelmemmel.
Szeretem el kellett engednem.
Történt körülöttem az élet, benne történtem én is, de sok dolgot nem fogtam fel belőle.
Egy nap elém lépett és elmesélte, hogy tévedés volt, rosszul döntött, amikor elment.
Sírva megöleltük egymást és azóta együtt vagyunk.
Megbocsájtottam...az agyam valóban így gondolja...de a lelkem mélyén ott az állandó félelem:
megtörténhet ez velem még egyszer?!
Nyugalmamban nincs nyugalmam..."

2012. június 1., péntek

Nemet mondani nehéz?


Milyen nehéz kimondani az az apró kis szót, hogy nem.
Szívem szerint mindig azt a választ adnám, amit az emberek hallani szeretnének tőlem...
Egy belülről nem kívánt nem, ami után magunkban ismételgetjük, hogy
"Miért nem mondtam nemet?!", 
higgyük el, sokkal rosszabb.
Kell nekünk ez a stressz?
Meg kell tanulnunk a nemet is kimondani, 
mert evvel is felvállaljuk magunkat. 
Sokan nehezebbnek gondolják ennek a kicsiny szónak a kimondását, mint amilyen. 
Nem kiabálva, nem fenyegetően kell kimondani, hanem, érzékeltetve, hogy nekünk így jó. Ne másoknak akarjunk megfelelni, hanem saját magunknak...

Ne legyen bűntudatunk, hiszen egyszerűen pillanatnyilag nem vagyunk képesek arra, amire nemet mondtunk.
Egyszerűen csak a saját érdekeinket képviseljük.
Meglepő az emberek reakciója is egy határozott, csendes nem-re.
Elfogadják. 

"Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés. Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod."
(Anthony de Mello)

2012. május 30., szerda

Agy és szív


Nagyon sok idézetet, gondolatot, bölcsességet találhatunk a világhálón.
Elgondolkodtatok már rajta, hogy miért szeretjük ezeket?

Vannak olyan idézetek, melyek csak átrepülnek gondolatainkon, vannak, melyek vissza-vissza térnek és van olyan is, ami 
mélyen gyökeret ver bennünk, elgondolkodtat, egy különös rejtett mélységet érint meg bennünk.

Nem hiszek a véletlenekben.

Egy-egy gondolat, nem véletlenül talál pont ránk.
Legtöbbször örömmel átolvassuk, még talán fel is kiáltunk magunkban, hogy "De jó!", aztán hagyjuk továbbrepülni...
Néha önigazolásként érkeznek, utat mutatva, vagy a továbblépés reményét hordozzák soraikban.
Adott élethelyzetünkhöz, sorshelyzetünkhöz érkező gondolatok, főként negatív állapotunkban, vagy amikor nagy mélységek megélésre vagyunk nyitottak, túljutva az agyunkon, a megértésen, eljuthatnak a szívünkig.
Ott kinyílva adnak helyet a valódi megértésnek, megélésnek.

Fontos, hogy merjünk továbbgondolni, hogy helyet kapjunk a gondolatban, mert különben a ránk talált sorok csak védelmi bástyaként működnek, nem lehetőséget adva a feldolgozásra, megértésre.

2012. május 28., hétfő

Buksi kutya utolsó levele...


Lehet, hogy csak egy kutyának tűntem a sok kutya között, de aki megismert, megtudta, hogy 
egy különleges egyéniséggel rendelkező tacskóval találkozott.
Születésem és első éveim talán kicsit nehezek voltak, egy nem túl emberséges-részemről úgy mondanám, hogy egy nem túl kutyaságos-ember mellett.
Akkori lakhatási körülményeimre panaszkodhatnék, de nem teszem. 
Ez volt az az út, ami igazi gazdáimhoz vezetett.
Nem túl izgalmas napjaimat álmodozással töltöttem...
Álmodtam magamnak gazdát, családot, szeretetet, simogatást...
Magam is alig hittem, amikor rám kacsintott a változás.
Egy fiatalember a karjába vett és elvitt a szüleihez, mert lemondtak rólam a régi helyemen.
Persze, a szülők azt hitték, csak ideiglenesen élek velük, de én akkor már pontosan tudtam, hogy otthonra leltem.
Akkor kezdődött az én igazi életem!
Mivel gyönyörű, csillogó kis szemeimnek nehéz volt ellenállni-meg állítólagos kissé erőszakos viselkedésemnek-, hamarosan már nem a kertben, hanem a lakásban, családtagként élhettem.
Meg kell mondjam, meg voltam elégedve az ellátással, a jó szóval, simogatással.
Észre sem vettem, hogy szaladtak az évek, és 
én kezdtem megőszülni, kicsit megöregedni. 
Persze ezt sokáig titkoltam.
Egy-egy utamba került kutyalánynak sosem tudtam ellenállni. Fülem hátracsaptam, hogy markáns arcélemet megvillantsam, számat széles mosolyra húztam, és sosem adtam fel a reményt, hogy a kutyalány az enyém lehet!
Szerényen megjegyzem, hogy titkos becenevem "hosszú cerka" volt, amire roppant büszke is vagyok!

Kedves Gazdám és Gazdasszonyom!
Szeretnék köszönetet mondani nektek, hogy ilyen szép életet élhettem veletek. Köszönöm a sok sétát, köszönöm, hogy az ágyatok mellett alhattam, hogy a kutyátok lehettem!
Sosem felejtelek el Benneteket!
...és most ne haragudjatok, de mennem kell.
Itt, az égi kutyamező tele van izgalmakkal, annyi mindent kell felfedezzek...ja, és kutyahölgyek keresik a kegyeimet...ugye megértitek...?
Mennem kell...

2012. május 22., kedd

Probléma vagy lehetőség?


Azt hiszed, sikerült már valamit rendbe raktál a lelkedben. 
Hogy tudod, már másképp nézni.
Szinte meg is nyugszol, megveregeted a válladat, hogy igen, sikerült.
Aztán a dolgok úgy alakulnak, hogy azt, vagy egy hasonló problémakört újra megkapsz.
Hmmm...probléma. 

Valóban probléma?
Azt gondolom, számít, hogy minek tekintjük.
Kis odafigyeléssel lehetőséget is varázsolhatnánk a problémákból.
Hogy miért kapjuk meg újra és újra?
Mert még nincs teljesen megoldva bennünk. 
Már majdnem, de valamelyik kis sarokba még nem néztünk be, nem rendeztük, nem oldottuk fel magunkban.
Íme, kaptunk egy újabb lehetőséget a megoldásra!
Ne meneküljünk el előle.
Nyugodtan osszuk meg valakivel gondolatainkat róla, már a beszélgetés magában rejtheti a megoldás lehetőségét is.
Valószínűleg kiderül, hogy minden rendben van, mert már másképp nézel rá.

Itt és most.

2012. május 20., vasárnap

A történések másik oldala


A legapróbb dolgot is, ami életünkben történik, 
többféleképpen láthatjuk értelmezhetjük.
Egy jó dolognak a jó oldalát vesszük észre 
egy rossz dolognak pedig a negatívságát.

Figyeljük meg magunkat, hogy mit érzünk egy jó történés után.
Szinte feltöltődünk, nagyobb a teherbírásunk, 
talán még úgy is érezhetjük, 
hogy nem is ér le a lábunk a földre az örömtől, sokkal többet mosolygunk, türelmesebbek, megértőbbek vagyunk.

Ám mi történik, ha szembejön velünk valami, ami nem kellemes.
Már kezdünk is befeszülni, nemcsak lelki, hanem testi szinten is. 
Merevedik a nyakunk, gombóc lesz a torkunkban, és a színek, valahogy eltűnnek a környezetünkből...

Mit is tehetnénk?

Bármilyen furcsán hangzik is, ne ítéljük meg rögtön az adott történést, hanem merjünk közelebb menni hozzá.
Nézzük meg minden oldalról, tegyünk fel magunknak kérdéseket is akár.
Van olyan nézőpontja, amiben felfedezhetünk valamit, ami ha merjük másképp nézni egy tanítás a számunkra?
Lehet, hogy nem történt velünk véletlenül?
Még az is lehet, hogy ez a történés segít másképp látnunk körülöttünk sok mindent?
Nocsak-nocsak...nézzük meg megint az egészet...
Már kezdjük megérteni miért történt, már nem is olyan rossz, hogy ez a dolog megtörtént velünk.
Köszönjük meg a tanítást és merjünk továbblépni.
Észre fogjuk venni, hogy körülöttünk újra színesebb lesz a világ, újra csicseregnek a madarak és végre megint tudunk venni egy jó, mély tiszta levegőt...és mosolyogni...:)

2012. május 18., péntek

Magány


Sok ember magányos.
A magány egyedüllétet is takarhat, de kapcsolati egyedüllétet is.
Amikor hiába van mellettünk valaki, mégis 
nagyon-nagyon egyedül érezzük magunkat.
Létezik önként vállalt magány, ami egy kis időszakra 
választott belső igény, hogy önmagunkkal lehessünk.

Milyen érzések hozzák elő belőlünk a magány érzést, 
amikor egyre inkább már magunkat zárjuk a ki a kapcsolatokból?
Ki lehet lépni a magány szorításából?
Lehet, hogy csak meg kellene próbálnunk rámosolyogni az emberekre,  
a világra, hogy visszamosolyoghassanak ránk és
ne érezzük magunkat magányosnak?

2012. május 14., hétfő

20,30,40,50,60...?


Igaz, hogy minden életkornak megvan a maga szépsége?
20-as éveinkben élvezzük, hogy elkezd kinyílni a világ?
30 évesen izgalmas tapasztalatokat szerzünk?
40-es éveinkben nyugodtabbakká válunk?
50-esen már érett szemmel nézzük a világot?
A 60-as, 70-es évek már bölcsebbek vagyunk?
Mik a tapasztalataitok, amit most éltek életkor miért jó?

2012. május 10., csütörtök

Elfecsérelt idő...?


Egyik lélekölelő társunk mesélte, hogy amikor leül a számítógép elé,
legtöbbször ott is ragad 1-2 órára.
Érdekes dolgokról olvas, megismer, fejlődik, mégis, 
folyamatos lelkiismeret furdalással küzd, hogy lám-lám, hogy elfecsérelte az időt a világhálón...
Igaza lehet? 
Ti elfecsérelt időnek érzitek a neten töltött időt?
 

2012. május 7., hétfő

Élünk vagy félünk?

Tele van a természet ragyogással, fénnyel, mely átmelegítheti nemcsak szívünket, hanem lelkünket is.
Be merjük engedni a fényt magunkba?
Félünk lépni? 
 Félelmeink foglyaiként miért választjuk inkább a bezártságot, magányt?
Mi kell ahhoz, hogy merjünk lépni? 
Merjünk váltani, változtatni?
Miféle bátorság kell ahhoz, hogy meg merjük tenni az első lépést?
És te? Éled az életed, vagy inkább féled?
Osszátok meg velünk gondolataitokat, tapasztalataitokat!
Hátha a Te gondolatod segít valakinek elindulni...


2012. május 2., szerda

"De jó vagy mostanában hozzám..."

Fogadjátok szeretettel ezt a történetet Anyák napja alkalmából:

"– Kérdezni szeretnék. Kétszer elvált asszony vagyok. Mindkét házasságom anyám nehéz természete miatt bomlott fel, akivel együtt kellett laknunk. Nem volt más megoldás.
Anyám pedig képtelen volt elvágni a lelki köldökzsinórt, 
szinte pórázon tartott vele, mint kisgyermek koromban. 
Azt pedig egyik veje sem tudta elviselni, hogy elsősorban anyám „kislánya” legyek a házasságban és ne feleség.
Merem állítani: mindketten anyám elől menekültek el. Már évek óta egyedül élünk, anyám és én. 
Egy fedél alatt, de némán és acsarkodva, keserűen, robbanékony légkörben.
Hónapokkal ezelőtt rémülten döbbentem rá – rettenetes kimondani is –, hogy gyűlölöm az anyámat kétszer tönkretett életem miatt. De ez a gyűlölet valóban engem öl. 
Míg házasságban éltem, jóformán sose voltam beteg.
Most kétségbeejtően rossz alvó vagyok, s szüntelenül fáj valamim. Szédülök, a vérnyomásom ugrál, szorongásaim vannak. Megromlott az egészségem, és egyre fogyok. Már orvoshoz sem megyek, mert minden leletem negatív, csak éppen én vagyok pozitív, beteg. Érzem, hogy ha nem történik valami: a magam gyűlölete öl meg.

Mondja: mit tegyek?
– Mit tett eddig?
– Imádkoztam azért, hogy ne gyűlöljem az anyámat.
– Mióta imádkozik ezért?
– Amióta tudom, hogy gyűlölöm.
– Csak azért imádkozott, hogy ne gyűlölje?
– Nem, olykor, ha tudtam, azért is, hogy szeretni tudjam.
– Engedjen meg egy kérdést. Hogyan várta ennek a kérésnek a teljesítését? Tulajdonképpen mit várt?
– Hát, hogy szeretni tudjam.
– Tehát valami érzésre várt. Ne haragudjék, ha így mondom: valami jóleső, meleg bizsergésre várt a szíve körül ugye? És az elmaradt. Így van?
– Valahogy így. De már nem is imádkozom. Csalódtam az imában.
– Szeretnék valami mást is ajánlani.
– Azért jöttem.
– Érzésekre várt, de nem tett semmit. Arra várt, hogy Isten tegyen az életével valamit. Így van?
– Igen, körülbelül így.
– Pedig Isten mindent megtett értünk a Krisztusban...
– A kereszten?
– Ott, és ezért nekünk is mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, hálából. Édesanyjáért kellene valamit megtennie még. Mert legtöbbször az érzésekből lesznek a cselekedetek, de olykor az elkezdett cselekedetekhez csatlakoznak az érzések. Vagy váltanak ki érzéseket.
– De mit tegyek?
– Céltudatosan, rendszeresen és naponként tegyen jót édesanyjával és eközben imádkozzék érte, ha még tud.
– De mondtam, hogy gyűlölöm.
– Meg akar gyógyulni?
– Igen.
– Akkor cselekedjék, és ne keressen kibúvót. Egyébként Jézus is mondott egyet s mást, még az ellenség szeretetéről is.
– Mit tegyek hát?
– Ha most orvos lennék és receptet írnék, biztos gyógyszert a gyűlölet és egyéb betegségei ellen, kiváltaná?
– Kiváltanám.
– Bevenné?
– Bevenném.
– Akkor ott van papír, meg toll, diktálnék egy receptet. Írja?
– Írom.
– Tessék: hétfőn reggel mosolyogva köszöntőm őt és megkérdezem, hogy aludt. Kedden: kitakarítom az ő szobáját is. Szerdán: két szelet süteményt hozok neki. – Írja csak, írja. Csütörtökön: elhívom sétálni, hazafelé pedig kérdezgetek és hagyom őt – csak őt – beszélni. Pénteken: megkérem, hogy zongorázza el azt a dalt, amit gyermekkoromban szokott.
– Már évek óta nem zongorázik.
– De kérnie szabad. Szombaton: megkérem, hogy segítsen jó túrós gombócot főzni, mert azt ő jobban tudja. Vasárnap: bemegyek a szobájába, amikor lefeküdt, betakargatom és megcsókolom. Pont. Ismeri ezt a zenei kifejezést? Da capo al fine? Elejétől végig. Nos, a következő héten ugyanígy vagy hasonlóan: da capo al fine s egy hét múlva felkeres és megbeszéljük a többit.
– A csókot is kell?
– Igen.
– Jaj!
– Miért, jaj?
– Mert évek óta nem csókoltam meg.
– Vállalja ezt a hetet így?
– Megkísérlem.
– Isten segítse. Várom.
Nem jött. Hetekig nem jött.
De egy hétfőn, kora reggel telefonált. Sírva:
– Mikor tegnap ismét betakartam, az én hideg és kemény anyám felült az ágyban, és magához ölelte a fejem, és éreztem, hogy könnyes a szeme és azt mondta:

– De jó vagy mostanában hozzám.

– Akkor, évek óta először, éreztem, hogy szeretem az anyámat. "
(Gyökössí Endre)

2012. április 23., hétfő

Követjük hozott mintáinkat?


Gyermekként, fiatal felnőttként bizony gyakran hangoztatjuk, hogy
"Én ezt biztos másképp fogom csinálni, ha felnövök, és ugyanebben a helyzetben leszek!"
Aztán felnövünk  és hasonló helyzetben
 pont úgy cselekszünk, mint a szüleink...
Persze előfordulhat az is, hogy 
olyan erős fogadalmat tettünk magunknak, 
hogy képesek vagyunk változtatni.
Gyakran persze csak azután, miután észrevétlenül belekerültünk az 
adott élethelyzetbe, akkor jövünk rá, hogy
 "Ó, igen, ez az, amit nem akartam így tenni..."

 Hogy életek meg ezeket a helyzeteket?
Ha van kedvetek osszátok meg velünk gondolataitokat!
Köszönjük!


2012. április 12., csütörtök

Empatikusak vagyunk?


Az empátia=beleérző képesség, közös szálon fut egy ideig a hasonló érzelemmel, az együttérzéssel.
Mégis nagy különbségek vannak közöttük.
Az empatikus ember képes megtapasztalni mások gondolatait, érzelmeit, míg az együtt érző megérti a mások lelkében lezajló eseményeket, de nem rendelkezik a beleérző képességgel.
Nagyon hasonlítanak, mégis eltérnek egymástól.
Az együtt érző megérti a szenvedésed okát, míg az empatikus veled együtt szenved.
Melyik képességgel rendelkeztek?
Milyen jó és rossz tapasztalataitok vannak, melyeket szívesen megosztanátok velünk?

2012. április 6., péntek

 
Ha szeretnéd, sok locsolót, ha szeretnéd, keveset!
Minden egyes pillanatban mosolygósak legyetek!

2012. április 3., kedd

Hogy érzed ma magad?


Kérdezte tőletek mostanában valaki, hogy hogy érzitek magatokat?
Persze nem a felületes kérdés feltevésben, hanem komolyan érdeklődve hogyléted felől...
Ez most egy valódi kérdés:
Hogy érzed magad ma?

2012. április 2., hétfő

Babát várunk...


Segítséget kér egy hamarosan apává váló lélekölelőnk:
"Most várjuk életem szerelmével az első babánkat. 
Néhány hét és megszületik.
Egyre többször van olyan érzésem, hogy a párom már csak a babával foglalkozik, velem nem.
Pedig kedves vagyok, figyelmes, segítek amiben tudok, mégis, mintha háttérbe kezdenék szorulni.
Én ugyanannyira várom a kisbabánkat, mint ő.
Nem értem mi van.
Mi lesz, ha megszületik majd? Még rosszabb lesz a helyzet?
Van remény?
Aki járt már hasonló helyzetben, attól jól bírna esni néhány szó.
Köszönöm előre! (Laci)"
Ugye tudunk segíteni?

2012. március 31., szombat

Önuralom


Amikor egy helyzetben önuralmunk elkezd működni, 
akkor a valóságban neveljük Önmagunkat?
Fegyelmezetté válunk valamilyen külső elvárás miatt, 
vagy belső igény miatt?
Szükségünk van egyáltalán önuralomra, 
vagy inkább mindig, minden helyzetben vállaljuk fel tetteinket, énünket?
Ha mindig megfékezzük belső erőinket, 
gyakorolva az önuralmat, azzal jót teszünk?
Milyen helyzetekben gyakoroltok önuralmat?

2012. március 29., csütörtök

Lélekölelő képekről


Sok-sok kép érkezett a lélekölelő képek pályázatra. 
Érdemes végigtekinteni rajtuk. A képek egy része családi, érzelmi kapcsolatokat mutat, másik részük állatokat, a többi kép természetünk szépségeit mutatja meg nekünk.

Ahogy érkeztek a képek, elindult egy belső kíváncsiság, hogy 
a pályázónak miért ez a kép lélekölelő kép?
Ugyanaz a kép elindít a készítőjében egy érzelmet és a kép ismeretlen nézőjében egy emléket ébreszt fel.

A legtöbb kép valamilyen szoros köteléket mutat be, a békességet, 
nyugalmat áraszt, jó kedvet lop egy egyszerű hétköznapba is.
Megismételhetetlen, elkapott pillanatok...
A fotók megölelik a lelket, segítenek a nehéz pillanatokban, csak bele kell lapozni ebbe a virtuális kis albumba és erőt tudunk meríteni belőlük! 

Köszönet hogy a képeitek által beengedést nyújtotok lelketek titkos világába!

2012. március 26., hétfő

Kiszabadulás a boldogtalanságból


A boldogtalanság lelkünk világának tükre. 
A test és a lélek között szoros összefüggéseket találhatunk egy boldogtalan embernél.
Minden súlyos, komoly betegség boldogtalanság állapotából indul el.
A boldogtalan ember nem találja meg belső énjét, nem tudja kifejezni magát, elzárkózik, nem találja a helyét, szinte 
kicsit idegenként él a világban.
Egy boldogtalan embert könnyű megismerni a nevetéséről is...ugye?
Hogyan lehet ebből az állapotból kiszabadulni?
Hogyan ébreszthető fel a vágy valakiben a boldogság felé?
Várjuk segítő gondolataitokat szeretettel!

2012. március 23., péntek

Ölelés


Az ölelés lecsendesíti a lelket, megnyugtat.
Egy pár pillanatra el tudja feledtetni a világi dolgokat,
a problémákat és erőt ad.
Az együvé tartozás olyan intenzív érzését váltja ki bennünk,
ami semmilyen más módon nem érhető el.
Az ölelésben az egész testünket átjárja egy finom, jóleső érzés, és 
semmilyen külső dolog nem kell hozzá, mindig kéznél van.
 A kéz tehát szintén nem csak a fogás, és a manipulatív mozgások eszköze,hanem az adás és elfogadás,
az ölelés "eszköze" illetve szimbóluma!
Valójában a szeretet-központunk, a szív-csakránk meghosszabbított eszköze.
Ugye öleltek és elfogadjátok az ölelést?

2012. március 21., szerda

Ismerkedés


Kevés olyan érzés van életünkben, mint egy új kapcsolat kezdetekor.
Pillangófinomságú rezgések, a titkon várt első csók érzése, a megismerkedés, találkozások öröme.
Elmúlnak ezek a kezdeti pillanatok?
Elkezdünk félni...
Mi lesz, ha nincs több meglepetés, ha nincs több újdonság?
Beindul a pánik.
Pedig nincs miért megijedni!
Kicsit lelassulnak az érzések talán, de 
a pillangók továbbra is repkednek körülöttünk.
Ha nem szorongunk, érezhetjük őket.
Ne hagyjuk, hogy elrepüljenek!
Tegyünk a kapcsolatunkért!
Beszélgessünk, fűszerezzük meg a közös életünket, 
lepjük meg egymást néha!
Ha ott van melletted, menj oda öleld meg, most!♥

2012. március 13., kedd

Normális vagyok. Normális vagyok?


Ki normális? Mi nevezhető normálisnak?
Normális, az átlagos?
Az értelmező szótár szerint az elfogadott, átlagos.
Tehát, ha megfelelek a normáknak, elvárásoknak, 
akkor vagyok elfogadható, vagyis normális a társadalom szemében?
Akkor, aki normális az mindig meg akar felelni?
Bármi, amiben nem értek egyet a nagy átlaggal, az már nem normális?

Mitől működhet jól egy párkapcsolat?


Be kell tartani a női és férfi szerepeket?
Kell a romantika a kapcsolatban?
Igénylik a férfiak a házias nőket?
Kellenek közös tervek, célok vagy csak úgy éljük a mindennapjainkat?
Bizalom, érintések, nagy beszélgetések,  jó szex alapvető?
Elfogadások, elengedések a párkapcsolatokban is fontosak?
Mi a fontos? Én? Ő? Mi együtt?
Mit tapasztaltatok? 

2012. március 9., péntek

Óvodából iskolába...De melyikbe?


Nagycsoportos óvodás gyermekek szülei 
lázas izgalommal keresgélnek az iskolák között.
Hiszen mindenki a legjobbat szeretné csemetéjének. 
De vajon mi a legjobb?
Hihetünk az óvónéniknek, hogy iskolaérett a gyermekünk?
Jobban tesszük, ha hagyjuk még az oviban, hadd játsszon még egy évet?
Úgy menjen suliba, hogy már tudjon olvasni, esetleg írni is?
Egy verseny istálló szerű iskola a megfelelő, vagy 
egy közeli, kisebb létszámú, otthonos suli?

Mi alapján döntünk?
Akinek már nagyobbak a gyermekei, az milyen tapasztalatokat tudna megosztani velünk?
Segítsünk egymásnak! ♥

2012. március 8., csütörtök

Bakancslista...


Bakancslista? 
Mi az?
Olyan dédelgetett, régóta vágyott tervek listája, 
amelyeket meg akarunk valósítani, és tapasztalni az életben, mielőtt "feldobnánk a bakancsot".
Milyen terveitek vannak, amelyeket mindenképpen meg akartok valósítani?
Vannak köztük szinte lehetetlennek tűnő, szinte őrült dolgok is?
Ezek a dolgok meddig halogathatók?
Van olyan, hogy egy tervet törölnünk kell a bakancslistánkról, anélkül, hogy megtettük volna?

Ti mit írnátok fel a bakancslistátokra?

2012. március 6., kedd

Megújulás


Távolodik a tél, közeledik a tavasz.
Változik körülöttünk a természet, megújulunk mi is.
Egyre jobban vonz a napsütés, egy nyugodt séta, kirándulás.
Mintha pörgő, felkavarodott időszakunk után 
vágynánk egy kis megnyugvásra.
Kezd letisztulni minden bennünk, próbálunk elengedni dolgokat, embereket, 
hiszen a természet megújulásán is láthatjuk, hogy 
bár elhullajtotta(elengedte) leveleit, szirmait, már bújnak elő a friss, megtisztult, energiával teli hajtások.
Mi is álljunk fel, vegyünk egy mély levegőt és 
élvezzük saját megújulásunkat.
Lássuk tiszta szemmel a világot, 
legyünk türelemmel, hittel az életünk iránt.
A változások ideje elkezdődött...

Bontogatjátok már új "hajtásaitokat"?


2012. március 3., szombat

Elengedések


Hogyan tudunk elengedni az életünkből?
Hogyan kell egy-egy problémát odébb söpörni, nem rágódni rajta,
 nem gyötörni a lelkünket, hanem elengedni magunktól?
Az elengedés elfogadás?
Az elengedés túllépés?
Megoldatlanul hagyunk ilyenkor magunk mögött valamit, 
vagy csak egyszerűen elfogadjuk az élet tanításaként?
Mit gondoltok?

2012. február 29., szerda

Döntés? Döntés!


Dönteni kell...
De nagyon nehéz.
Mi van, ha nem a megfelelő döntés hozom meg?
Honnan tudom, hogy melyik út, melyik döntés lesz az, 
amelyik előrevisz az utamon?
Mi van, ha rossz döntést hozok?
Hogyan tudom eloszlatni a bizonytalanságot, ami a szívembe költözött?
A bizonytalanság teher a lelkemen...egyre jobban nyom...
Döntenem kell! De hogyan? 
Voltatok hasonló helyzetben? Osszátok meg velünk a tapasztalataitokat!

2012. február 24., péntek

Sajnálat vagy gyógyító energia


Amikor betegek vagyunk, akár kisebb, akár komolyabb betegségekkel kell 
szembenézzünk, tudunk valamit tenni gyógyulásunk érdekében? 
Működnek az energiák körülöttünk?
Mi van, ha meghalljuk, hogy környezetünkben valaki beteg?
Sajnáljuk, szánjuk őt? Meséljük, hogy "szegény, milyen beteg lett"?
Jót teszünk evvel? 
Mi minek örülnénk, ha velünk fordulna elő? 
Ha sajnálnának? Ha ez a szomorú energia áradna felénk?
Hiszem, hogy ha szeretettel gondolunk valakire, tudunk vele gyógyító energiákat küldeni felé, még akkor is, ha nem tanultuk ezt a gyógyítást...
Hiszen egy jó rezgést indítunk el a gondolatainkkal felé...

Egyetértetek, vagy más tapasztalataitok vannak?